A fát, mint a főzéshez használt üzemanyagot a kontinentális Európában addig használták nemzedékeken át, míg később fel nem fedezték a szenet és azzal kezdték helyettesíteni a fát. Azonban nem minden ország rendelkezett könnyen elérhető szénkészlettel, és itt kezdhetünk el fatüzelésű sparheltekről beszélni. Az Egyesült Királyságban például a 17. században ismerkedtek meg egy fatüzelésű sparhelt gondolatával, amikor holland és német közösségekben látták őket, ahol még nem fedezték fel a szenet. A 18. században az ipari forradalom megjelenésével gyors változások történtek. Abraham Derby egyike volt a felbujtóknak, akik 1709 körül azáltal, hogy a koksz hozzáadásával javították a vasöntés módját, drámai módon csökkentették az öntöttvas gyártási költségeit. Az öntöttvas és az acél pedig ideális anyag a sparheltek gyártásához. A termelési költségek ezen jelentős csökkenése lehetővé tette az egyre hatékonyabb sparheltek és kályhák gyártását. A faházikók belső terének festményein a mai napig láthatók nagy nyitott kandallók, amelyek tégla oldalaival veszik körül a tüzet, amelyek fölé főzőedények vannak felfüggesztve. Ez a rendszer a 19. századig továbbra is releváns volt a szegényebb otthonokban és háztartásokban. A nagy vidéki házakban, ahol a pénz nem okozott gondot, és a háztartások sokkal nagyobbak voltak, láthatjuk a modern korszak kezdetét. A grillen történő főzést széles körben alkalmazták hús előkészítéséhez, a főzőlapokat pedig serpenyőként is lehetett használni. A vasutak megjelenésével azonban minden megváltozott, és egyre több háztartás engedhette meg magának a fatüzelésű sparhelt beszerzését, mivel a vasút drámai módon csökkentette a nehéz áruk szállításának költségeit. A sparheltek kényelmes, barátságos és masszív zománcozott megjelenése az 1920-as évek végéről, ill. az 1930-as évek elejéről származik. Az eredeti modellek egy részét 75 év után a mai napig használják.
